Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Akár szerelemről, akár barátságról van szó, a búcsúzás mindig mindkét felet éjjel-nappal vágyódásra készteti egymás után. Akár esik az eső az egyik helyen, akár süt a nap a másikon, a lélek mégis tele van az elválás fájdalmával. Te egy másik ég alatt vagy, míg én itt vagyok, szerelmem! Várakozás és vágyakozás éjjel-nappal, a szívem soha nem nyugszik! A tiéd is vágyakozik az ezer mérföldes egyesülésünkre. Mint egy hegy, amely a felhőkig emelkedik, olyan mély a fájdalom! A nap lement a te oldaladon Az esti eső megtölti a folyómat Minden irányba nézek, nem tudom abbahagyni, hogy hiányoljak egy embert A barlangban denevérek repkednek, naplementekor. Búcsút mondani, A szelíd szellő nem hajlandó Amikor távol vagyunk, csak egymásra tudunk gondolni, hogy kitöltsük az időt A takarók nem elég melegek annak, aki olyan egyedül van Ma este szerelmes vagyok, a melankólia karjaiba hajtom a fejem. A szerelem színe végtelen varázslat a végtelen idő és a határtalan tér kontextusában. „Az idő színe nem kék, az idő színe mélylila. Az idő illata nem intenzív, az idő illata finom.” A szerelem továbbra is megmarad és könnyedén létezik. Ez tükröződik minden zenei kórusban, minden korszak prizmáján keresztül, az egyéni érzékelés minden szögében. Ma reggel egy madár énekel olyan frissen és tisztán A friss szellőben Üdvözölve a tavasz illatos melegét. Az ősi múlt már nem szunnyad, szeretett királyi udvar hölgye! Csendben ajánlom neked A felhőket és az eget, átitatva az idő színével. Az idő színe nem kék, Az idő színe mély lila. Az idő illata nem intenzív, Az idő illata finom. Aranyszínű tőrrel küldte gyönyörű fürtjeit, Félénken szolgálta királyát távoli távolságból. Búcsút intett egy régi, igaz szerelemnek, amit sose vett zokon, inkább elrejtőzött, mint hogy csalódást okozzon neki. Bár a vonzalom megszakadhat, a szerelem örökre megőrzi illatát. Az idő illata finom, az idő színe mélylila. Az idő illata nem intenzív, az idő színe gyengéd kék. A hatalmas, félelmetes univerzumban fürödve csodálkozunk az élet isteni csodáján. A végtelen kozmosz hatalmasságának megpillantása arra késztet, hogy hálával gondoljunk emberi létezésünk eredetére és céljára, valamint világunkra. „A világ egy kör, amelynek nincs kezdete, és senki sem tudja, hol végződik valójában.” Örüljünk a jelennek, mert magában foglalja mind a múltat, mind a jövőt; valóban egy végtelen kör. A világ egy kör, amelynek nincs kezdete, és senki sem tudja, hol végződik valójában. Minden attól függ, hogy hol vagy a körben, amelynek nincs kezdete. Senki sem tudja, hol végződik a kör. És csak azért, mert kicsinek érzed magad, még nem jelenti azt, hogy tényleg kicsi vagy. Ez egy aprócska dolog. La la la la la la. Valaki másnak te nagy vagy. A szív mindig a harmónia ritmusára vágyik, de az élet mindig elválást hoz. Ami marad, azok a pillanatok, amelyek a már elmúlt napokra emlékeztetnek. „Inkább találkozzunk álmainkban. A szerelmed olyan gyengéd volt. Az időnk szenvedélyes volt.” Az idő tovább folyik, a szeretett személy még mindig elérhetetlen, és az élet a melankolikus esőcseppek között folytatódik. Olyan vagy, mint egy madár sziluettje, amely több száz tartományon át repül Elmerülök az éjszakai ködben, Tovatűnve egy elfelejtett éjszakába! Olyan vagy, mint a holdfény, ami távoli utakat világít meg Én, mint a hajnalcsillag, Későn érkező és halvány! Az ősi időkből visszatértél Miért olyan mulandó a szerelem, mint a felhők? Inkább találkozzunk álmainkban – A szerelem szavai oly egyszerűek A kezek olyan ismerősek és melegek Idő, ó, idő! A szerelem árnyéka elcsendesedik a magányos éjszakán Inkább találkozzunk álmainkban A szerelmed olyan gyengéd volt A suttogásod oly szenvedélyes Olyan vagy, mint a nap A dicsőség nyomait tükrözve Én olyan vagyok, mint egy orchidea Visszahúzódó és illat nélküli! Olyan vagy, mint egy elhaladó komp Mindig sodródik a folyóparttól Én pedig követem a téli eső cseppjeit A magányos domboldalon, vándorolva
